Ismét megjelent az alkonypoloska

Ismét megjelent az alkonypoloska
Kép: Lajtár Lili

#2026 #2026 JUL #POLOSKÁK

Érdekességképpen osztom meg veletek azt a hihetetlen hírt, hogy úgy néz ki, újra felbukkant a vöröslő alkonypoloska (Fulvius oxycarenoides) a tanyán, ahol élek és ahonnan 3 évvel ezelőtt írtam le szerzőtársammal közösen új fajként a hazai faunára nézve. Sajnos a felfedezése után nem sokkal már el is tűnt, 2023-ban láttam az utolsó példányait éjszakai fényforrás közelében. Amikor már azt gondoltam, hogy az évek során a faj példányainak felkutatására irányuló erőfeszítéseim hiábavalóak, tegnapelőtt váratlan dolog történt. Megpillantottam egyet, amint a zárt kiülő ablakán mászott komótosan, de a kimondottan jó repülési képességét is ismét megmutatta. Szabad szemmel szó szerint képtelenség követni a levegőben, egy pillanat alatt tovaszáll. 

Egyébként aggodalomra semmi ok, ahogy a korábbi publikációban is szerepel, ez a poloska nem ereget magából bűzt, nem károsít semmilyen növényt, ugyanis nedves, korhadt, gombás faanyagon táplálkozik, azt szívogatja. Emberre pedig nem veszélyes, ezt meg tudom erősíteni. Sőt, inkább a nyomára lelni az igazi kihívás!… De nem lehetetlen!

Kép: Lajtár Lili

Tehát, fontosnak tartom kiemelni, hogy egy igen különleges poloskáról van szó, mert nem csupán a hazai megjelenése, hanem a bizonyított megtelepedése is rögzítésre került abban a publikációban, melyet szerzőtársammal, Dr. Rédei Dáviddal – a tajvani National Chung Hsing Egyetem professzorával közösen készítettem 2023-ban. Érzékeny faj, nem él meg akárhol, ugyanis speciális mikroklimatikus viszonyok szükségesek a populációinak tartós fennmaradásához egy adott területen, de jelenlétével információt adhat például a korhadt faanyag megfelelő állapotáról, a nedvességtartalmáról, a lebontó szervezetek összetételéről. A szóban forgó anyagot: https://www.rovaraszas.hu/fulvius-oxycarenoides/

Írta: Lajtár Lili, biológus